CSAPATUNK

A MISS BALATON TEAM

JUHÁSZ-Lipcsei Betta

Versenyszervező

Lipcsei_Betta_500

Több mint 20 éve dolgozik a szépségiparban, ahol szakmai tapasztalatával és elhivatottságával folyamatosan támogatja a tehetségek fejlődését. A Miss Balaton csapatát versenyszervezőként segíti, és számára különösen fontos, hogy már több mint 10 éve ennek az inspiráló közösségnek a tagja lehet.

Korábbi szépségkirálynői múltja révén empátiával támogatja a versenyző lányokat. Elsősorban a verseny gördülékeny lebonyolításáért felel, miközben célja, hogy professzionális és motiváló közeget teremtsen.

A ZSŰRI

Epres PANNI

Epres_Panni_500x600

Több mint 30 éve, 17 évesen kezdett el modellkedni a Supermodel of the World hazai versenyén, eleinte még gimnazistaként, majd az egyetem elvégzése mellett.

A döntő másnapjától elsősorban divatbemutatókon, illetve fotózásokon dolgozott a világ minden táján.

Részese lehetett annak a divatéletnek, amely még a social media, a mértéktelen retusálás és a plasztikai változtatások nélkül működött.

Éppen ezért a Miss Balaton versenyzői között is külsőleg és belsőleg egyaránt a természetességet keresi. Célja, hogy a döntős lányoknak elsősorban a kedvesség és az egymás támogatása legyen fontos a versenyen és az életben is.

Szerencsésnek tartja magát, hogy évtizedek óta azt csinálhatja, amit szeret, legcsodálatosabb feladatának azonban a fia és a lánya nevelését tartja, hogy nekik végtelen szeretetet és biztonságot nyújtson.

GELENCSÉR TÍMEA

Screenshot

Megtiszteltetés számára, hogy immár harmadik alkalommal erősítheti a Miss Balaton casting zsűri csapatát. Nagy felelősségként tekint arra, hogy társaival együtt a jelentkező lányok sorsáról dönthet, ugyanakkor bízik abban, hogy a magyar médiában szerzett közel tízéves tapasztalata, valamint a közösségi médiában és a televízióban felhalmozott gyakorlata hozzásegíti a helyes és racionális döntések meghozatalához.

Sportolóként fontos számára a magabiztos megjelenés és a sportos/egészséges fizikum.

ISZAK ESZTER

Iszak_Eszter_500x600

Iszak Eszter PR–marketing diplomával rendelkezik, és 2010 óta dolgozik műsorvezetőként a hazai televíziós szakmában. Karrierje 2017-ig a Viva TV csatornához kötődött, ahol fiatalos, lendületes stílusával vált ismertté. Ezt követően az RTL csapatát erősítette, majd 2022 óta a Mokka egyik meghatározó arca a TV2 képernyőjén.

A televíziós munka mellett jógaoktatói végzettséggel is rendelkezik, és elkötelezett az egészségtudatos életmód iránt. Saját egészséges receptoldalt vezet, ahol inspiráló, mégis a mindennapokba könnyen beilleszthető ételeket mutat be.

2014 óta a Miss Balaton csapatának tagja. A verseny gálájának és élő műsorának műsorvezetője, az előzsűri tagja, valamint a versenyzők kommunikációs trénere. A Miss Balaton különleges helyet foglal el a szívében: számára a természetesség, az őszinte kisugárzás és a magabiztos, hiteles kommunikáció a legfontosabb értékek. Hisz abban, hogy akkor lesz igazán emlékezetes egy versenyző, ha a személyisége is megérinti az embereket.

Szakmai sikerei mellett édesanya is: egy kislány büszke anyukája, aki számára a család jelenti a legnagyobb inspirációt és erőforrást a mindennapokban.

SERES ATTILA

Seres_Attila_500x600

Az egyik legismertebb es egyben legelismertebb koreográfus – rendezők egyike, stilushomogenizáló alkat. Olyan produkciók fűződnek a nevéhez mint a Rapülők koncertek, Valami Amerika, Magyar vándor, Megasztár, Megatánc, számos reklámfilm, szépségverseny, divatbemutató és szinházi előadások, mint pl. Fenyő Miklós-Tasnádi István: Made in Hungaria.

Mottója:
„..Nekem nagyon egyszerű ízlésem van, mindig a legjobbal vagyok megelégedve..” – Oscar Wilde

MENTOROK

Polgár Kriszta

Polgár_Krisztina_500x600

2003-ban és 2005-ben a Miss Balaton döntősei között versenyzett– ez az élmény indította el a modellkarrierjét, és alapozta meg mindazt, amit ma csinál. Azóta háromgyermekes édesanya lett, az Egyesült Államokban él, social mediával foglalkozik és saját vállalkozást vezet. Mentorként a lányoknak nemcsak a magabiztos járást, a hatásos beszédet és a színpadi jelenlétet szeretné átadni, hanem azt is, hogyan építsenek tudatosan személyes márkát, hogyan kommunikáljanak hitelesen online.

Különösen fontos számára az egészséges életmód és a sport szeretetének átadása – hiszi, hogy a valódi szépség az önmagunkról való gondoskodással kezdődik. Szeretné inspirálni a versenyzőket arra, hogy mozogjanak rendszeresen, figyeljenek a testükre, és erős, energikus, magabiztos nőkké váljanak kívül-belül. Hiszem, hogy a szépség belülről indul – ő pedig azért van itt, hogy segítsen ezt kívül is megmutatni.

NAGY RÉKA

Nagy_Réka_500x600

Karrierje 2006-ban indult, amikor megnyerte a Topmodell leszek! versenyt. A modellpálya kezdetétől tudatosan építi szakmai és személyes fejlődését, különös hangsúlyt fektetve az egészségtudatosságra és a táplálkozásra.

2018-ban a Science Academy of London intézményben szerzett Nutritional Therapist képesítést. Kommunikáció és médiatudomány szakon diplomázott, amely megalapozta médiában végzett munkáját, többek között műsorvezetőként. Szerepelt az Aranyélet és a Korhatáros szerelem című sorozatokban is. Szakmai érdeklődésének középpontjában az áll, hogyan biztosítható a szervezet számára az optimális tápanyagellátás, amely támogatja a fizikai teljesítményt, a mentális egyensúlyt és a hosszú távú egészséget. 2026-ban megkezdte tanulmányait a New York-i székhelyű Institute of Integrative Nutrition Health Coach programjában, ahol integratív szemléletben mélyíti tovább tudását.

Mentorként célja, hogy a fiatal generáció számára olyan gyakorlati tudást adjon át, amely segíti őket a modellpályán és azon túl is. A Miss Balaton versenyzői ma már professzionális háttértámogatással fejlődhetnek, ami jelentős előnyt jelent számukra. Hisz az önazonosságban, a következetes munkában és a folyamatos gyakorlásban. Meggyőződése, hogy a valódi fejlődés nem gyors megoldásokon, hanem tudatos döntéseken és kitartó munkán alapul. Küldetése, hogy az átadott tudás személyre szabható, beépíthető és hosszú távon fenntartható legyen.

Szabó DórI

Szabó_Dóri_500x600

Mentorként örömmel adja át minden tapasztalatát a lányoknak. Legyen szó a modell vilàgról, műsorvezetésről, coachingról vagy a jógáról és az ehhez tartozó életfilozófiáról. A több, mint 20 év rutinja megmutatta, hogy a külső és belső fejlődés alapvető az életben és hogy az egyensúly megteremtése a külső és a belső értékek között elképesztően fontos. A Miss Balaton csapata egy család, ami értéket képvisel és ez kerül továbbadásra a lányoknak.

Horváth Cintia

Horváth_Cintia_500x600

A Miss Balaton számára nem csupán egy verseny, hanem egy életre szóló történet kezdete.

2014-ben közönségdíjas lett, és akkor még nem is sejtette, hogy ez a pillanat egy hosszú, meghatározó kapcsolat alapja lesz az életében. Azóta a Miss Balaton család tagja: eleinte nagykövetként képviselhette a közösséget, immár hatodik éve pedig mentorként segíti a versenyzőket ezen a különleges úton.

Mentornak lenni számára bizalom és felelősség. Az a célja, hogy a lányok ne csak a színpadon ragyogjanak, hanem belül is megerősödjenek. Hisz abban, hogy az igazi szépség önazonosságból és önbizalomból fakad, és mentorként abban támogatja őket, hogy megtalálják és bátran megmutassák saját értékeiket. A szakmában a mai napig aktívan dolgozik modellként, emellett vállalkozóként is építi a saját útját. A divat és a szépség világa az élete része, de a Miss Balaton ennél sokkal többet jelent számára: szívügy, közösség és az egyik legkedvesebb fejezete az életének.